youtube instagram Facebook

Elemek megjelenítése címkék szerint: nyaraló

szerda, 22 november 2017 15:34

Tihanyi panoráma

Korábbi ügyfelem felkérésére készült a mellékelt Balatoni nyaraló. Hatalmas kihívás volt ez számunkra, mivel a munka a klasszikus belsőépítészet jegyeit hordozta, azaz komplett térszervezéseket és főfal kiváltásokat kellett alkalmazni. Statikusok, építészek és egyéb szakági tervezők segítségét is igénybe kellett venni. A belsőépítészet minden egyes eleme, maximálisan a Megrendelők igényire lett szabva. Az épületben minden elektromos funkció automatizálva lett, az árnyékolástól a világításig. Embert próbáló projekt volt a javából, de látva a végeredményt, azt gondolom, hogy megérte. A nappali és terasz közötti főfal is kiváltásra került, ezáltal egy impozáns nagy teret kaptunk, melyet egy transzparens mobilfallal választottunk el. Így a nappaliból is élvezhető a balatoni panoráma. A terasz is része volt a belsőépítészetnek, ahol egy téliesített, de nyáron teljesen kinyitható enteriőrt kellett kialakítani. A kert kialakításában is részt vettünk, bár ez nem kifejezetten belsőépítészti munka. Segítettünk a medence, kertikonyha, sőt a kültéri világítás megtervezésében is. Javaslatot tettünk a külső nyílászárók színére, anyagára is. A lakáson belüli belsőépítészet is óriási munka volt és nem az alapterület miatt, hanem az igényes megoldások és prémium minőségű anyagok miatt. A házban kialakításra került 6 hálószoba, 5 fürdőszoba és egy szauna is. Rengeteg egyedi lámpa került legyártásra, számtalan tapéta kerül kiválasztásra a különböző szobákba és 300x100 cm-es burkolólapokkal lett a szülői fürdő burkolva. Egyszóval igazi belsőépítészet volt ez, ahol minden felmerült, ami egy ilyen volumennél előfordulhat.

Fotók..

Lakáskultúra megjelenés 2019-07

Előtte..

 

csütörtök, 26 szeptember 2013 19:22

Belsőépítészeti munkák: nekem a Balaton...

Tavasszal kaptam felkérést, erre a Balaton felvidéki nyaraló megtervezésére. Az igény az volt, hogy egy modern, de mégis vidám hangulatot alakítsak ki. Az egész ház kívül-belül megújult. A kültérre medencét, grillezőt és a teraszt is ki kellett alakítani. A belső térben az eddig tárolóként használt szuterén, többszobás komfortos vendégapartmanná alakult, melyhez egy borospince is tartozik. A földszinten a funkciókat felcseréltem és a nappali és konyha-étkező helyet cseréltek, ezáltal a felesleges tereket kihasználtam. Az emeleten a viszonylagos fix terek miatt, a hangulat lett felfrissítve. Egyenlőre a látványterveket láthatjátok.

Kategória: Blog